Mk 2,1-12

Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elter­jedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek ös­sze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid. Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:Hogyan beszélhet ez így? Istent ká­romolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak ma­gukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívete­kben?Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágya­dat, és menj haza! Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulat­ba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!

Mk 2,1-12

Jézus barátai hitét látva gyógyítja meg a bénát. Először a bűnbocsánattal, utána pedig a fizikai gyógyulással is. Ez az ember azért gyógyulhatott meg lelkében és testében, mert a barátai odavitték Jézushoz. A kérdés, amit a mai áhí­ta­ton fel szeretnék tenni nektek: Ti hova viszitek a barátaito­kat?

Jó, ha az embernek olyan barátai vannak, akik a gyógyu­lás felé segítik, akik által az élete napról napra jobbá, érté­ke­­seb­­bé, szebbé válik. Nem minden barátság ilyen. A tékoz­ló fiú barátai, akik köré gyűltek, amikor még volt pénze, nem ilyenek voltak. Több volt alkoholista is beszámolt róla, hogy az tette igazán nehézzé a tisztának maradást, hogy a have­rok újra és újra kínálgatták és ivásra bíztatták. A leg­több úgynevezett diszkó-baleset is úgy történik, hogy a ha­verok a buliból hazafelé jövet cukkolják a sofőrt, akinek a jogsiján még meg sem száradt a festék, hogy vagányabban vezes­sen. Szerintem mindenki tudna olyan eseteket hozzá­tenni ezekhez, amiket most mondtam, amikor a „barátok” vitték bele valamilyen hülyeségbe őket, vagy ismerősüket.

A barátság mégis nagyon értékes kapcsolat tud lenni, még ha a bűn olyan sokszor ezt is megrontja, mint minden más emberi kapcsolatot. Ha egy barátságot átjár a krisztusi szeretet, akkor a legértékesebb emberi kapcsolattá válhat.

Mi milyen barátok vagyunk? Olyanok, akik gyógyulást, hitet, erőt hoznak barátjuk életébe, vagy olyanok, akik inkább az ellenkezőjét: gyengeséget, függőséget?

Akkor tudjuk igazán az előbbieket hozni, ha Krisztushoz visszük a barátainkat. Ez nem valami erőszakos misszioná­lást jelent, amikor a barátkozás célja tulajdonképpen a térí­tés. Persze – ahogy beszélgetünk – a hit témája is előjöhet, hiszen ez számomra fontos, de a cél nem feltétlenül ez. Sok­kal inkább az, hogy azt a meg­tapasztalt szeretetet meg­osszam vele, amit én a Krisz­tus-kapcsolatomból nyerek. Va­la­mint az, hogy imádságban beszéljek a másik barátommal, Krisztussal erről a barátom­ról.

Ha mi is – ezekhez a barátokhoz hasonlóan –a nekünk fontos embereket odavisszük Krisztus elé, akkor az gyó­gyulást hoz az ő életükbe is, de a miénkbe is.