Mk 3,7-12

Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tenger­hez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett. Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a soka­ság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia! Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.

Mk 3,7-12

Sokaknak jelent problémát – főleg a keresztények között – hogy megtartsák személyes terük határait, azt hogy med­dig engedjenek be másokat az életükbe, hogy közben az megmaradjon az ő életüknek. Főleg a segítő-hivatást űzők­nek jelent ez nehézséget: tanároknak, lelkészeknek, pszic­ho­lógusoknak, orvosoknak stb. De nem csak nekik. Itt a líceumban is tapasztaltam már, hogy valaki, a maga lelki problémáival úgy rá tud akaszkodni egy, vagy több barátjá­ra, hogy azokat is megbetegíti, mert nem tudnak/mernek neki nemet mondani. Úgy érzik az ilyen emberek, hogy az nem keresztényi dolog, hogy a másikkal szemben a saját lelki épségemet, a szabadidőmet megvédjem.

A felolvasott történetben azonban azt látjuk, hogy Jézus távolságot teremt maga és a sokaság közt, beülve egy csó­nak­ba a vízen. Így nem tudják összenyomni. Több ember fér köré, többen hallják, de közben nagyobb távolság van közöttük. Mit tanulhatunk mi ebből? Azt, hogy ahhoz, hogy tudjuk az életünket élni, a feladatunkat teljesíteni, néha szükség van egy bizonyos távolságra. Számos bibliai igehely mutatja ennek fontosságát. Most csak párat ennek példá­ja­ként:

  1. A házasság „szereztetési igéje” a Teremtés könyvé­ben: „Ezért a férfi elhagyja az ő apját és anyját…” Aki nem tud távolságot venni a szüleitől, az nem alkalmas a házas­ságra.
  2. Az ötödik parancsolat: „Tisztelt atyádat és anyádat…” Azaz tartsd tiszteletben a határaikat.
  3. „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Ef 6,4) azaz a szülők is tartsák tiszteletben gyermekeik határait.

Nem idegen, vagy keresztényietlen dolog, ha ragaszko­dunk a határainkhoz. Persze ehhez is hozzátartozik, hogy néha átengedünk valakit ezeken a határokon. Jézus is számtalanszor megtette. De nem jó, ha csak ezt halljuk, és azt nem, hogy ahhoz hogy beengedjünk valakit, először kell lennie határoknak.

Hol legyenek ezek a határok? Ott ahol ahhoz szükséges, hogy tudjuk élni a saját életünket és a feladatunkat telje­síteni. Nem arra kell a határ, hogy ne zavarjon senki, míg véreresre játszom a szemem a számítógépen, ahelyett, hogy tanulnék. Nem is arra, hogy ne kelljen elvégeznem a házimunkából rám eső részt. A határ arra kell, hogy Isten előtt önmagammá válhassak. A saját döntéseimet hozhas­sam, a saját gondolataimat gondolhassam, a saját kapcso­lataimat alakíthassam ki – s köztük a saját Isten-kapcsola­tomat is.

Te most hogy állsz a határokkal? Beljebb kéne húznod őket, vagy éppen ellenkezőleg: kijjebb tolnod?