2018.10.01. hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 4,10-20″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 4,10-20

Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak. Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magvető az igét veti. Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak. Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

A példázat végét szeretném, kiemelni a mai áhítaton: A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

Úgy érzem –persze lehet, hogy csak én érzem így – hogy sokan a kereszténységre inkább mint valaminek az elvesz­té­sére, és nem a megnyerésére gondolnak. Pedig én az látom akár a saját,akár más – hozzám közel álló – emberek példáján, hogy sokkal több a nyereség, mint a veszteség. Sőt inkább fogalmaznék úgy, hogy a befektetés sokszorosa a nyereség. Mert az életünkben mindig be kell fektet­nünk ahhoz, hogy valamit nyerjünk. Ha ismerősek lennétek a befektetési alapok világában, akkor tudnátok, hogy a részvény-paketteket három csoportba szokták osztani: alacsony kockázatú, közepes kockázatú és magas kockázatú csoportokba. Az alacsony kockázatú csomagok keveset is hoznak, de kicsi annak az esélye is, hogy a befektetésed odavesszen. A magas kockázatúaknál fordított a helyzet. Sokat kockáztatsz de sokat is nyerhetsz velük.

A kereszténység esetében sokan csak a kockázatot látják, és nem azt, hogy mekkora nyereség: harmincszoros, hat­vanszoros, százszoros. Ha a részvénypiacon lenne ilyen kockázat/nyereség alapú csomag, akkor mindenki más bedobhatná a törülközőt. Ráadásul itt garantált a nyereség: a legfelsőbb hatóság garantálja. Egy kormány, egy bank, vagy biztosító bebukhat, de Isten nem.

Tudom, hogy lehet azt a részt is látni: a másik miért hatvanszorosat terem, én meg miért csak harmincszorosat, de legyünk most pozitívan és figyeljünk arra, amit az ige mond nem pedig arra, amit a magunk sötét kis hátsó hang­jai mondanak: Sokszorosát termi minden meghallga­tott, életre váltott ige az életünkben!

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.27. Hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 3,7-12″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 3,7-12

Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tenger­hez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett. Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a soka­ság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia! Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Sokaknak jelent problémát – főleg a keresztények között – hogy megtartsák személyes terük határait, azt hogy med­dig engedjenek be másokat az életükbe, hogy közben az megmaradjon az ő életüknek. Főleg a segítő-hivatást űzők­nek jelent ez nehézséget: tanároknak, lelkészeknek, pszic­ho­lógusoknak, orvosoknak stb. De nem csak nekik. Itt a líceumban is tapasztaltam már, hogy valaki, a maga lelki problémáival úgy rá tud akaszkodni egy, vagy több barátjá­ra, hogy azokat is megbetegíti, mert nem tudnak/mernek neki nemet mondani. Úgy érzik az ilyen emberek, hogy az nem keresztényi dolog, hogy a másikkal szemben a saját lelki épségemet, a szabadidőmet megvédjem.

A felolvasott történetben azonban azt látjuk, hogy Jézus távolságot teremt maga és a sokaság közt, beülve egy csó­nak­ba a vízen. Így nem tudják összenyomni. Több ember fér köré, többen hallják, de közben nagyobb távolság van közöttük. Mit tanulhatunk mi ebből? Azt, hogy ahhoz, hogy tudjuk az életünket élni, a feladatunkat teljesíteni, néha szükség van egy bizonyos távolságra. Számos bibliai igehely mutatja ennek fontosságát. Most csak párat ennek példá­ja­ként:

  1. A házasság „szereztetési igéje” a Teremtés könyvé­ben: „Ezért a férfi elhagyja az ő apját és anyját…” Aki nem tud távolságot venni a szüleitől, az nem alkalmas a házas­ságra.
  2. Az ötödik parancsolat: „Tisztelt atyádat és anyádat…” Azaz tartsd tiszteletben a határaikat.
  3. „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Ef 6,4) azaz a szülők is tartsák tiszteletben gyermekeik határait.

Nem idegen, vagy keresztényietlen dolog, ha ragaszko­dunk a határainkhoz. Persze ehhez is hozzátartozik, hogy néha átengedünk valakit ezeken a határokon. Jézus is számtalanszor megtette. De nem jó, ha csak ezt halljuk, és azt nem, hogy ahhoz hogy beengedjünk valakit, először kell lennie határoknak.

Hol legyenek ezek a határok? Ott ahol ahhoz szükséges, hogy tudjuk élni a saját életünket és a feladatunkat telje­síteni. Nem arra kell a határ, hogy ne zavarjon senki, míg véreresre játszom a szemem a számítógépen, ahelyett, hogy tanulnék. Nem is arra, hogy ne kelljen elvégeznem a házimunkából rám eső részt. A határ arra kell, hogy Isten előtt önmagammá válhassak. A saját döntéseimet hozhas­sam, a saját gondolataimat gondolhassam, a saját kapcso­lataimat alakíthassam ki – s köztük a saját Isten-kapcsola­tomat is.

Te most hogy állsz a határokkal? Beljebb kéne húznod őket, vagy éppen ellenkezőleg: kijjebb tolnod?

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.21. Péntek

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 3,1-6″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 3,1-6

Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember. Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szom­baton, hogy vádat emelhessenek ellene. Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre! Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük kemény­sége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farize­usok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Azt olvassuk, hogy haragosan végignézett rajtuk, szomor­kodva szívük keménysége miatt. Jézus haragudott ezekre a kötekedő, a lényeget nem látó farizeusokra. És mi lesz en­nek a haragnak a gyümölcse? Meggyógyítja a sorvadt kezű embert. Milyen jó lenne, ha a mi haragunknak is hasonló következményei lennének. Pl. Fú, most olyan dühös vagyok, hogy mindjárt megtisztítok egy leprást!…

Azért általában nem ilyen következményei vannak a hara­gunknak. Nem gyógyító, hanem pusztító. Ezért is félünk a haragtól magától, holott a harag természetes emberi reak­ció, érzelem. Az elnyomása jó esél­lyel depresszióhoz vezet, vagy hirtelen kirobbanó dühroha­mokhoz.

Számomra egészen felszabadító volt, amikor annak idején elmenve egy pszichiáterrel, ő azt mondta nekem, hogy nem a haragommal van a baj, hanem azzal, ahogy azt kifejezem. Addig ugyanis, amellett, hogy rengeteg harag volt bennem, folyamatosan lelkiismeret furdalásom volt emiatt, de ez nem csökkentette, csak növelte a haragomat, ami időnként pusz­tító erővel tört ki a környezetem, elsősorban a családom fe­lé. Attól fogva azonban, hogy megértettem: a harag meg­nyil­vánulási formájával kell dolgozni, valamint nyilván azzal, hogy mi az oka a haragnak, de nem azzal, hogy azt elnyom­jam, kezdett megváltozni a helyzet.

A haragunk természetes. De az, ahogy kifejezzük, sok­szor pusztító, bűnös. Jézus, miközben kifejezte a haragját, ab­ból valami jó gyümölcs származott. És minket is ide sze­ret­ne elhozni. Hogyan lehetséges ez?

Elsősorban: az hat rám, az formál, amivel foglalkozom, akinek a közelében vagyok:

Az, hogy milyen filmeket nézek, milyen játékokat ját­szom, az is hatni fog rám. Néha jó a feszültsé­get levezetni, de tudni kell a mértéket megtartani.

Ha olyan emberek vannak kö­rülöttem, akik destruktív (romboló) mó­don fejezik ki a ha­ragjukat, én is ezt fogom tanulni. De ha olyan emberek vannak körülöttem, akik tud­ják ezeket a feszültségeket konstruktív formában kifejezni (A művészet különböző formái ilyenek elsősorban, de a sport is), az se­gít.

Fontos az is, hogy megismerjem: mi az, ami a haragot a feszültséget kiváltja bennem. Ez segítséggel, egyéni, vagy csoportos önismereti munkával mehet végbe.

És akitől a legtöbbet tanulhatom erről, az természete­sen Jézus, Az Ő társaságában eltöltött idő formálja át a lelkem.

A harag mindig része lesz az életünknek – hiszen Jézu­sénak is része volt – de nem mindegy, hogy miért és ho­gyan haragszunk: Hogy romboló,vagy gyógyító-e a hara­gunk?

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]