Lk 16,1-12

Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfár­sá­godról, mert nem lehetsz többé sáfár. Erre a sáfár így gondolkozott ma­gá­ban: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmoz­dítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. Egyenként ma­gához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Men­nyi­vel tartozol az én uramnak? Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammon­nal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?

Lk 16,1-12

Jézus úgy megcsavarja ezt a példázatot, hogy ahhoz, hogy kövessük, nekünk is – a bagolyhoz hasonlóan – körbe tekernünk a fejünket. Először azért akarja elbocsájtani a gazda a sáfárt, mert eltékozolta a vagyonát, utána meg megdicséri azért, mert elengedte az adósai tartozását, vagy annak egy részét. A befejező mondatok meg még tovább is csavargatják ezt: Ha tehát a hamis mammonon nem volta­tok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? Könnyű elveszteni a fonalat: Mit jelent a hűség, és mi az igazi; mi a másé és mi az enyém? És én most nem is akarok nagyon en­nek a részleteibe belemerülni, úgyhogy csak röviden a megértés kedvéért: Isten, amit nekünk ad, azt nagy rész­ben továbbadásra és nem megtartásra adja. Nem minden a miénk, ami nálunk van. Ezért az a tékozlás, ha mindent ma­gunkra fordítunk, és az a jó sáfárkodás, ha minél többet elosztogatunk belőle. Erről tegnap volt szó.

De amit most szeretnék hangsúlyozni ebből a példázatból, az az, hogy Jézus cselekvésre, okosságra biztat minket. Nem­­csak hogy adjunk, de találjuk ki, hogy hogyan tudunk adni. A keresztények sokszor olyan lámák tudnak lenni, Úgy elvannak abban, hogy Isten mennyire szeret bennün­ket, mint a kisgyerek a felfújhatós medencében. Jézus aktivitást vár tőlünk: Legyetek okosak, mint a világ fiai! Akik ugyan rosszra használják az eszüket, de legalább használják! Kereszténynek lenni nem passzivitást jelent. (Egyébként pont emiatt a passzivitás, birkaság miatt voltak mérgesek a kereszténységre azok a filozófusok – például Nietzsche – akik ezt látták belőle.

Jézus aktivitásra, gondolkozásra bíztat minket. Egy másik helyen ezt mondja: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok! Nem csak szelídségre kell gyúr­ni, hanem okosságra is, ami itt még inkább ravaszságot, ra­fi­náltságot jelent. Nem csak abban lehet rafináltnak lenni, hogy hogyan foszthatok ki valakit, hanem abban is, hogy hogyan segíthetek valakin, aki nem látja azt, hogy segítség­re szorul.

Így az év elején pont aktuális az az üzenet, hogy keresz­tényként, Krisztus követőiként legyünk okosak! Képezzük magunkat szorgalmasan, váljunk egyre bölcsebbé, rafinál­tabbá a jó cselekvésében!