2018.10.01. hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 4,10-20″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 4,10-20

Amikor egyedül maradt, a körülötte lévők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról. Jézus így szólt hozzájuk: Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívül valóknak minden példázatokban adatik, hogy látván lássanak, de ne ismerjenek, és hallván halljanak, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak. Azután így szólt hozzájuk: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit? A magvető az igét veti. Az útfélre esett mag: azok, akiknek hirdettetik az ige, de amikor hallgatják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét. A köves helyre vetett mag: azok, akik amikor hallgatják az igét, azonnal örömmel fogadják azt, de nem gyökerezik meg bennük, ezért állhatatlanok, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal elbuknak. Megint más a tövisek közé vetett mag: ezek azok, akik meghallják az igét, de e világ gondja, a gazdagság csábítása vagy egyéb dolgok megkívánása benövi és megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést. A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

A példázat végét szeretném, kiemelni a mai áhítaton: A jó földbe vetett mag: azok, akik hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincannyi, a másik hatvanannyi, némelyik pedig százannyi termést hoz.

Úgy érzem –persze lehet, hogy csak én érzem így – hogy sokan a kereszténységre inkább mint valaminek az elvesz­té­sére, és nem a megnyerésére gondolnak. Pedig én az látom akár a saját,akár más – hozzám közel álló – emberek példáján, hogy sokkal több a nyereség, mint a veszteség. Sőt inkább fogalmaznék úgy, hogy a befektetés sokszorosa a nyereség. Mert az életünkben mindig be kell fektet­nünk ahhoz, hogy valamit nyerjünk. Ha ismerősek lennétek a befektetési alapok világában, akkor tudnátok, hogy a részvény-paketteket három csoportba szokták osztani: alacsony kockázatú, közepes kockázatú és magas kockázatú csoportokba. Az alacsony kockázatú csomagok keveset is hoznak, de kicsi annak az esélye is, hogy a befektetésed odavesszen. A magas kockázatúaknál fordított a helyzet. Sokat kockáztatsz de sokat is nyerhetsz velük.

A kereszténység esetében sokan csak a kockázatot látják, és nem azt, hogy mekkora nyereség: harmincszoros, hat­vanszoros, százszoros. Ha a részvénypiacon lenne ilyen kockázat/nyereség alapú csomag, akkor mindenki más bedobhatná a törülközőt. Ráadásul itt garantált a nyereség: a legfelsőbb hatóság garantálja. Egy kormány, egy bank, vagy biztosító bebukhat, de Isten nem.

Tudom, hogy lehet azt a részt is látni: a másik miért hatvanszorosat terem, én meg miért csak harmincszorosat, de legyünk most pozitívan és figyeljünk arra, amit az ige mond nem pedig arra, amit a magunk sötét kis hátsó hang­jai mondanak: Sokszorosát termi minden meghallga­tott, életre váltott ige az életünkben!

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.27. Hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 3,7-12″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 3,7-12

Jézus pedig tanítványaival együtt visszavonult a tenger­hez, ahová nagy sokaság követte Galileából, Júdeából és Jeruzsálemből, sőt Idumeából, a Jordánon túlról, Tírusz és Szidón környékéről is nagy sokaság ment hozzá, amikor hallottak arról, milyen nagy dolgokat tett. Jézus pedig szólt tanítványainak, legyen készen számára egy csónak a soka­ság miatt, hogy ne tolongjanak körülötte. Mert sokakat meggyógyított, úgyhogy akiknek valami bajuk volt, hozzá tódultak, hogy megérinthessék. Amikor pedig meglátták őt a tisztátalan lelkek, leborultak előtte, és így kiáltoztak: Te vagy az Isten Fia! Ő azonban szigorúan rájuk parancsolt, hogy ne fedjék fel, kicsoda ő.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Sokaknak jelent problémát – főleg a keresztények között – hogy megtartsák személyes terük határait, azt hogy med­dig engedjenek be másokat az életükbe, hogy közben az megmaradjon az ő életüknek. Főleg a segítő-hivatást űzők­nek jelent ez nehézséget: tanároknak, lelkészeknek, pszic­ho­lógusoknak, orvosoknak stb. De nem csak nekik. Itt a líceumban is tapasztaltam már, hogy valaki, a maga lelki problémáival úgy rá tud akaszkodni egy, vagy több barátjá­ra, hogy azokat is megbetegíti, mert nem tudnak/mernek neki nemet mondani. Úgy érzik az ilyen emberek, hogy az nem keresztényi dolog, hogy a másikkal szemben a saját lelki épségemet, a szabadidőmet megvédjem.

A felolvasott történetben azonban azt látjuk, hogy Jézus távolságot teremt maga és a sokaság közt, beülve egy csó­nak­ba a vízen. Így nem tudják összenyomni. Több ember fér köré, többen hallják, de közben nagyobb távolság van közöttük. Mit tanulhatunk mi ebből? Azt, hogy ahhoz, hogy tudjuk az életünket élni, a feladatunkat teljesíteni, néha szükség van egy bizonyos távolságra. Számos bibliai igehely mutatja ennek fontosságát. Most csak párat ennek példá­ja­ként:

  1. A házasság „szereztetési igéje” a Teremtés könyvé­ben: „Ezért a férfi elhagyja az ő apját és anyját…” Aki nem tud távolságot venni a szüleitől, az nem alkalmas a házas­ságra.
  2. Az ötödik parancsolat: „Tisztelt atyádat és anyádat…” Azaz tartsd tiszteletben a határaikat.
  3. „Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket…” (Ef 6,4) azaz a szülők is tartsák tiszteletben gyermekeik határait.

Nem idegen, vagy keresztényietlen dolog, ha ragaszko­dunk a határainkhoz. Persze ehhez is hozzátartozik, hogy néha átengedünk valakit ezeken a határokon. Jézus is számtalanszor megtette. De nem jó, ha csak ezt halljuk, és azt nem, hogy ahhoz hogy beengedjünk valakit, először kell lennie határoknak.

Hol legyenek ezek a határok? Ott ahol ahhoz szükséges, hogy tudjuk élni a saját életünket és a feladatunkat telje­síteni. Nem arra kell a határ, hogy ne zavarjon senki, míg véreresre játszom a szemem a számítógépen, ahelyett, hogy tanulnék. Nem is arra, hogy ne kelljen elvégeznem a házimunkából rám eső részt. A határ arra kell, hogy Isten előtt önmagammá válhassak. A saját döntéseimet hozhas­sam, a saját gondolataimat gondolhassam, a saját kapcso­lataimat alakíthassam ki – s köztük a saját Isten-kapcsola­tomat is.

Te most hogy állsz a határokkal? Beljebb kéne húznod őket, vagy éppen ellenkezőleg: kijjebb tolnod?

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.21. Péntek

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 3,1-6″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 3,1-6

Ezután ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy sorvadt kezű ember. Figyelték Jézust: vajon meggyógyítja-e szom­baton, hogy vádat emelhessenek ellene. Ekkor ezt mondta a sorvadt kezű embernek: Állj ki középre! Hozzájuk pedig így szólt: Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni, életet menteni vagy kioltani? De azok hallgattak. Ekkor haragosan végignézett rajtuk, szomorkodva szívük kemény­sége miatt; majd így szólt ahhoz az emberhez: Nyújtsd ki a kezedet! Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farize­usok pedig kimenve, a Heródes-pártiakkal együtt azonnal arról tanácskoztak, hogyan végezzenek vele.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Azt olvassuk, hogy haragosan végignézett rajtuk, szomor­kodva szívük keménysége miatt. Jézus haragudott ezekre a kötekedő, a lényeget nem látó farizeusokra. És mi lesz en­nek a haragnak a gyümölcse? Meggyógyítja a sorvadt kezű embert. Milyen jó lenne, ha a mi haragunknak is hasonló következményei lennének. Pl. Fú, most olyan dühös vagyok, hogy mindjárt megtisztítok egy leprást!…

Azért általában nem ilyen következményei vannak a hara­gunknak. Nem gyógyító, hanem pusztító. Ezért is félünk a haragtól magától, holott a harag természetes emberi reak­ció, érzelem. Az elnyomása jó esél­lyel depresszióhoz vezet, vagy hirtelen kirobbanó dühroha­mokhoz.

Számomra egészen felszabadító volt, amikor annak idején elmenve egy pszichiáterrel, ő azt mondta nekem, hogy nem a haragommal van a baj, hanem azzal, ahogy azt kifejezem. Addig ugyanis, amellett, hogy rengeteg harag volt bennem, folyamatosan lelkiismeret furdalásom volt emiatt, de ez nem csökkentette, csak növelte a haragomat, ami időnként pusz­tító erővel tört ki a környezetem, elsősorban a családom fe­lé. Attól fogva azonban, hogy megértettem: a harag meg­nyil­vánulási formájával kell dolgozni, valamint nyilván azzal, hogy mi az oka a haragnak, de nem azzal, hogy azt elnyom­jam, kezdett megváltozni a helyzet.

A haragunk természetes. De az, ahogy kifejezzük, sok­szor pusztító, bűnös. Jézus, miközben kifejezte a haragját, ab­ból valami jó gyümölcs származott. És minket is ide sze­ret­ne elhozni. Hogyan lehetséges ez?

Elsősorban: az hat rám, az formál, amivel foglalkozom, akinek a közelében vagyok:

Az, hogy milyen filmeket nézek, milyen játékokat ját­szom, az is hatni fog rám. Néha jó a feszültsé­get levezetni, de tudni kell a mértéket megtartani.

Ha olyan emberek vannak kö­rülöttem, akik destruktív (romboló) mó­don fejezik ki a ha­ragjukat, én is ezt fogom tanulni. De ha olyan emberek vannak körülöttem, akik tud­ják ezeket a feszültségeket konstruktív formában kifejezni (A művészet különböző formái ilyenek elsősorban, de a sport is), az se­gít.

Fontos az is, hogy megismerjem: mi az, ami a haragot a feszültséget kiváltja bennem. Ez segítséggel, egyéni, vagy csoportos önismereti munkával mehet végbe.

És akitől a legtöbbet tanulhatom erről, az természete­sen Jézus, Az Ő társaságában eltöltött idő formálja át a lelkem.

A harag mindig része lesz az életünknek – hiszen Jézu­sénak is része volt – de nem mindegy, hogy miért és ho­gyan haragszunk: Hogy romboló,vagy gyógyító-e a hara­gunk?

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

A néphagyomány napja 2018

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.12.2″][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Kedves Szülők! Kedves Volt Diákjaink!

Iskolánkban szeptember 28-án megrendezzük a Néphagyomány Napját. Az egész napos program keretében a néphagyományokkal (népi iparművészet, néptánc, népi színjátszás stb.) ismerkednek a diákok. A nap zárásaként az iskola tanári kara a gödöllői Művészetek Házában színre viszi Petőfi Sándor A helység kalapácsa című komikus eposzát. Erre az előadásra délután fél 5-re minden érdeklődő szülőt, valamikori diákot nagy szeretettel várunk. Az előadás után az iskolában lehetőség nyílik egy kis kötetlen beszélgetésre egymással, az iskola tanáraival némi zsíros kenyér és tea társaságában. Reméljük, hogy pénteken találkozunk!

[/et_pb_text][et_pb_image _builder_version=”3.12.2″ src=”http://www.grl.hu/wp-content/uploads/2018/09/A_néphagyomány_napja18.jpg” /][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.17. Hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.0.48″ background_size=”initial” background_position=”top_left” background_repeat=”repeat”][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial author=”Mk 2,1-12″ _builder_version=”3.12.2″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 2,1-12

Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elter­jedt a híre, hogy otthon van. Erre olyan sokan gyűltek ös­sze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét. Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek. De mivel a sokaság miatt nem vihették őt hozzá, megbontották a tetőt ott, ahol ő volt, és a résen át leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt. Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: Fiam, megbocsáttattak a te bűneid. Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:Hogyan beszélhet ez így? Istent ká­romolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül? Jézus lelkében azonnal felismerte, hogy így tanakodnak ma­gukban, és ezt mondta nekik: Miért tanakodtok így szívete­kben?Melyik a könnyebb? Azt mondani a bénának, hogy megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj fel, vedd az ágyadat és járj? Azért pedig, hogy megtudjátok, az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön – így szólt a bénához: Neked mondom, kelj fel, vedd az ágya­dat, és menj haza! Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulat­ba estek mind, dicsőítették Istent, és ezt mondták: Ilyet még sohasem láttunk!

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Jézus barátai hitét látva gyógyítja meg a bénát. Először a bűnbocsánattal, utána pedig a fizikai gyógyulással is. Ez az ember azért gyógyulhatott meg lelkében és testében, mert a barátai odavitték Jézushoz. A kérdés, amit a mai áhí­ta­ton fel szeretnék tenni nektek: Ti hova viszitek a barátaito­kat?

Jó, ha az embernek olyan barátai vannak, akik a gyógyu­lás felé segítik, akik által az élete napról napra jobbá, érté­ke­­seb­­bé, szebbé válik. Nem minden barátság ilyen. A tékoz­ló fiú barátai, akik köré gyűltek, amikor még volt pénze, nem ilyenek voltak. Több volt alkoholista is beszámolt róla, hogy az tette igazán nehézzé a tisztának maradást, hogy a have­rok újra és újra kínálgatták és ivásra bíztatták. A leg­több úgynevezett diszkó-baleset is úgy történik, hogy a ha­verok a buliból hazafelé jövet cukkolják a sofőrt, akinek a jogsiján még meg sem száradt a festék, hogy vagányabban vezes­sen. Szerintem mindenki tudna olyan eseteket hozzá­tenni ezekhez, amiket most mondtam, amikor a „barátok” vitték bele valamilyen hülyeségbe őket, vagy ismerősüket.

A barátság mégis nagyon értékes kapcsolat tud lenni, még ha a bűn olyan sokszor ezt is megrontja, mint minden más emberi kapcsolatot. Ha egy barátságot átjár a krisztusi szeretet, akkor a legértékesebb emberi kapcsolattá válhat.

Mi milyen barátok vagyunk? Olyanok, akik gyógyulást, hitet, erőt hoznak barátjuk életébe, vagy olyanok, akik inkább az ellenkezőjét: gyengeséget, függőséget?

Akkor tudjuk igazán az előbbieket hozni, ha Krisztushoz visszük a barátainkat. Ez nem valami erőszakos misszioná­lást jelent, amikor a barátkozás célja tulajdonképpen a térí­tés. Persze – ahogy beszélgetünk – a hit témája is előjöhet, hiszen ez számomra fontos, de a cél nem feltétlenül ez. Sok­kal inkább az, hogy azt a meg­tapasztalt szeretetet meg­osszam vele, amit én a Krisz­tus-kapcsolatomból nyerek. Va­la­mint az, hogy imádságban beszéljek a másik barátommal, Krisztussal erről a barátom­ról.

Ha mi is – ezekhez a barátokhoz hasonlóan –a nekünk fontos embereket odavisszük Krisztus elé, akkor az gyó­gyulást hoz az ő életükbe is, de a miénkbe is.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Felvételi tájékoztató

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row _builder_version=”3.12.2″][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_image src=”http://www.grl.hu/wp-content/uploads/2018/09/felvi.jpg” _builder_version=”3.12.2″]

 

[/et_pb_image][/et_pb_column][/et_pb_row][et_pb_row _builder_version=”3.12.2″][et_pb_column type=”1_2″][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Hatosztályos képzés

A Gödöllői Református Líceum felvételi előkészítő alkalmakat szervez 6.osztályos diákok részére magyar és matematika tárgyakból havi egy alkalommal.

Az első foglalkozás október 6-án 9 órakor kezdődik.
2. alkalom:   november  10-én, 9 órakor
3. alkalom:   december     8-án, 9 órakor
4. alkalom:    január        12-én, 9 órakor

Az alkalmak ingyenesek. Előzetes jelentkezés nem szükséges

A szülők részére tájékoztató értekezletet tartunk az első előkészítő napján, azaz október 6-án 9 órakor.

[/et_pb_text][/et_pb_column][et_pb_column type=”1_2″][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Négyosztályos képzés

Nyílt napok: október 15-16. Ezeken a napokon  12.30-tól 14.30- ig különböző tanórák megtekintésére nyílik lehetőség.

Jelentkezni október 10-től a következő telefonszámon lehet: 30/638-7503

A szülők részére mind a két napon 15 órától tájékoztató értekezletet tartunk.

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.10. Hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial _builder_version=”3.12.2″ author=”Mk 1,21-28″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Mk 1,21-28

Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton pedig azon­nal a zsinagógába ment, és tanított. Álmélkodtak a tanítá­sán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók. Éppen ott volt a zsinagógájuk­ban egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiál­tott fel: Mi közünk hozzád, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szent­je. Jézus ráparancsolt: Némulj el, és menj ki belőle! A tisztáta­lan lélek pedig megrázta azt az embert, és hangos kiáltással kiment belőle. Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok engedelmesked­nek neki. És gyorsan elterjedt a híre mindenfelé Galilea egész környékén.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Ezektől a tisztátalan lelkektől megszállt emberekre általá­ban mint különleges, egzotikus érdekességekre szoktunk tekinteni a Bibliát olvasva. Mindenesetre semmiképpen sem úgy, mint akikhez bármi közünk is lehetne. Pedig bizonyos értelemben nagyon is van közünk hozzájuk. A különbség köztünk és köztük inkább csak fokozatbeli. A mi lelkünkben, személyiségünkben is szólnak hazug, féligazságokkal hite­ge­tő, az Istennel és minden jóval szembeszegülő hangok. Nem olyan ellenállhatatlan erővel és hangosan, mint egy skizofréniában szenvedő esetében, de szólnak.

Kinek-kinek megvannak azok a belső hangjai, késztetései, amikkel nehezen tud megbirkózni. Van, akit arra biztat a hang, hogy maradjon még az ágyban, és pihenjen még egy kicsit. A másiknak azt sugdossa a fülébe, hogy ő nem ér­dem­li meg az életet, és azt, hogy bármi jó történjen vele. A harmadik nem tud egy percre sem megállni, megpihenni, mert a belső hajcsár-hangja rögtön tovább hajszolja. Az alkoholistának azt súgja: igyál meg pár sört, attól majd megnyugszol. És még sorolhatnánk tovább.

A tisztátalan lélek, aki ebből az emberből megszólal, iga­zat mond, amikor azt mondja: Azért jöttél, hogy elpusz­títs minket? Jézus valóban azért jött, hogy elpusztítsa mindazt, ami az embert, minket pusztít. A mi gonosz hangjainkat is ő hallgattathatja el.

Hogyan történhet ez mi életünkben? Úgy, hogy Őhozzá fordulunk segítségért. Az imádsággal, azzal a szándékkal, hogy szabadulni akarok az engem kínzó késztetésektől, gondolatoktól, hangoktól, kezdődik minden. És aztán alávetem magam azoknak a kezeléseknek, használom azokat az eszközöket, amiket Ő ad. Lehet ez egy csoportba való járás (IFI), ahol együtt küzdünk, egymást bátorítva; lehet egy segítővel való együtt dolgozás (lelkivezető, lelkigondozó), és az imádságban, igében való elmélyülés. Jó esetben mindezek együtt. És még lehet jó pár más dolog is e mellé, amit nem soroltam fel. De a lényeg, ami a legfontosabb: Isten lelke, annak ereje, jelenléte az, ami kiszoríthatja a negatív, pusztító hangokat, késztetéseket az életünkből. Minél több helyet adok neki, annál inkább történik ez meg.

Elcsendesedve Isten előtt arra a kérdésre keressük a választ: Az én hangjaim, az én pusztító késztetéseim mire akarnak rávenni? Kérjük a szabadulást együtt ezekből!

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.03. Hétfő

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial _builder_version=”3.12.2″ author=”Lk 16,1-12″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Lk 16,1-12

Majd szólt Jézus a tanítványaihoz is: Volt egy gazdag ember, akinek volt egy sáfára. Ezt bevádolták nála, hogy eltékozolja a vagyonát. Ezért előhívatta őt, és így szólt hozzá: Mit hallok rólad? Adj számot a sáfár­sá­godról, mert nem lehetsz többé sáfár. Erre a sáfár így gondolkozott ma­gá­ban: Mit tegyek, ha uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem bírok, koldulni szégyellek. Tudom már, mit tegyek, hogy amikor elmoz­dítanak a sáfárságból, legyen, aki befogadjon a házába. Egyenként ma­gához hívatta urának minden adósát, és megkérdezte az elsőtől: Men­nyi­vel tartozol az én uramnak? Az így felelt: Száz korsó olajjal. Erre azt mondta neki: Vedd az írásodat, ülj le gyorsan, és írj ötvenet! Azután a másiktól is megkérdezte: Te mennyivel tartozol? Az így válaszolt: Száz kórus búzával. Erre így szólt hozzá: Vedd az írásodat, és írj nyolcvanat! Az ura pedig megdicsérte a hamis sáfárt, hogy okosan cselekedett, mert e világ fiai a maguk nemében okosabbak, mint a világosság fiai. Én is mondom nektek: szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammon­nal, hogy amikor elfogy, befogadjanak titeket az örök hajlékokba. Aki hű a kevesen, a sokon is hű az, és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az. Ha tehát a hamis mammonon nem voltatok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek?

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Jézus úgy megcsavarja ezt a példázatot, hogy ahhoz, hogy kövessük, nekünk is – a bagolyhoz hasonlóan – körbe tekernünk a fejünket. Először azért akarja elbocsájtani a gazda a sáfárt, mert eltékozolta a vagyonát, utána meg megdicséri azért, mert elengedte az adósai tartozását, vagy annak egy részét. A befejező mondatok meg még tovább is csavargatják ezt: Ha tehát a hamis mammonon nem volta­tok hűségesek, ki bízza rátok az igazit? És ha a másén nem voltatok hűek, ki adja oda nektek azt, ami a tietek? Könnyű elveszteni a fonalat: Mit jelent a hűség, és mi az igazi; mi a másé és mi az enyém? És én most nem is akarok nagyon en­nek a részleteibe belemerülni, úgyhogy csak röviden a megértés kedvéért: Isten, amit nekünk ad, azt nagy rész­ben továbbadásra és nem megtartásra adja. Nem minden a miénk, ami nálunk van. Ezért az a tékozlás, ha mindent ma­gunkra fordítunk, és az a jó sáfárkodás, ha minél többet elosztogatunk belőle. Erről tegnap volt szó.

De amit most szeretnék hangsúlyozni ebből a példázatból, az az, hogy Jézus cselekvésre, okosságra biztat minket. Nem­­csak hogy adjunk, de találjuk ki, hogy hogyan tudunk adni. A keresztények sokszor olyan lámák tudnak lenni, Úgy elvannak abban, hogy Isten mennyire szeret bennün­ket, mint a kisgyerek a felfújhatós medencében. Jézus aktivitást vár tőlünk: Legyetek okosak, mint a világ fiai! Akik ugyan rosszra használják az eszüket, de legalább használják! Kereszténynek lenni nem passzivitást jelent. (Egyébként pont emiatt a passzivitás, birkaság miatt voltak mérgesek a kereszténységre azok a filozófusok – például Nietzsche – akik ezt látták belőle.

Jézus aktivitásra, gondolkozásra bíztat minket. Egy másik helyen ezt mondja: legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok! Nem csak szelídségre kell gyúr­ni, hanem okosságra is, ami itt még inkább ravaszságot, ra­fi­náltságot jelent. Nem csak abban lehet rafináltnak lenni, hogy hogyan foszthatok ki valakit, hanem abban is, hogy hogyan segíthetek valakin, aki nem látja azt, hogy segítség­re szorul.

Így az év elején pont aktuális az az üzenet, hogy keresz­tényként, Krisztus követőiként legyünk okosak! Képezzük magunkat szorgalmasan, váljunk egyre bölcsebbé, rafinál­tabbá a jó cselekvésében!

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

2018.09.02. Tanévnyitó

[et_pb_section bb_built=”1″ _builder_version=”3.12.2″][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_testimonial _builder_version=”3.12.2″ author=”Lk 15,11-32″ quote_icon_background_color=”#f5f5f5″]

Lk 15,11-32

Azután így folytatta: Egy embernek volt két fia. A fia­ta­labb ezt mondta az apjának: Atyám, add ki nekem a va­gyon rám eső ré­szét! Ő pedig megosztotta közöttük a vagyont. Né­hány nap múl­va a fiatalabb fiú összeszedett mindent, el­köl­tözött egy távoli vi­dék­re, és ott eltékozolta a vagyonát, mert kicsapongó életet élt. Miu­tán elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgy­hogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgá­rához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pe­dig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.
Ekkor magába szállt, és ezt mondta: Az én apámnak hány bérese bővelkedik kenyérben, én pedig itt éhen halok! Útra kelek, elme­gyek apámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vét­­keztem az ég el­len és teellened. Nem vagyok többé mél­tó arra, hogy fiadnak ne­vezzenek, tégy engem olyanná, mint béreseid közül egy. És útra kelve el is ment az apjá­hoz. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. A fiú ekkor így szólt hozzá: Atyám, vétkeztem az ég ellen és teelle­ned, és nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezzenek. Az apa viszont ezt mondta szolgáinak: Hozzátok ki hamar a leg­szebb ru­hát, és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára! Hozzátok a hízott borjút, és vágjátok le! Együnk, és vigadjunk, mert ez az én fiam meghalt és feltámadott, elveszett és megtalál­tatott. És vigadozni kezdtek.
Az idősebb fiú pedig a mezőn volt, és amikor hazajövet kö­zele­dett a házhoz, hallotta a zenét és a táncot. Előhívott egy szolgát, és megtudakolta tőle, hogy mi történt. A szolga így felelt: A test­véred jött meg, és apád levágatta a hízott bor­jút, mivel egész­ség­ben visszakapta őt. Ekkor az meghara­gu­dott, és nem akart bemenni. De az apja kijött, és kérlelte őt. Ő azonban ezt mondta az apjának: Látod, hány eszten­de­je szolgálok neked, soha nem szegtem meg parancsodat, de te sohasem adtál nekem még egy kecskegidát sem, hogy mulathassak barátaimmal. Amikor pedig megjött ez a te fi­ad, aki parázna nőkkel tékozolta el vagyonodat, levágattad neki a hízott borjút. Ő azonban ezt mondta neki: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örül­nöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott
.

[/et_pb_testimonial][et_pb_text _builder_version=”3.12.2″]

Most egy kicsit a megszokottól eltérő módon közelíteném a példázat mondanivalóját: Háromféle módon élhetjük életünket, ezt a most kezdődő tanévet:

  1. Tékozolva – mint ahogy a kisebbik fiú a példázat első harmadában élt. Elszakadva az Atyától, saját élvezeteit hajszolva, s ezek következményeként kiégve.
  2. Visszatalálva az Atyához – ahogy a példázat második harmadában ugyanez a fiú.
  3. Duzzogva a velünk történt igazságtalanságokon – ahogy a példázat végén a nagyobbik fiú esetén láthatjuk.

Mivel az első és a harmadik a két negatív példa, ezért azokat veszem előre és a végére fogom hagyni a pozitív példát, a példázat tulajdonképpeni közepét.

  1. Élhetjük az életünket tékozolva. Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a ránk bízott javainkkal nem jó gazdaként sáfárkodunk (vagy sáfárként gazdálkodunk): Amit Isten nekünk adott – egészséget, időt, anyagi, szellemi és lelki lehetőségeket és tehetségeket – ne használjuk ki, hanem inkább elhasználjuk. Mint amikor az „Ábel a Rengetegben” című regényben Surgyélán levágja és megeszi a kecskét, ami a tejet adta volna nekik egész télen. Persze van, amikor ez lassan megy: csak halogatok valamit, amit meg kellene tennem, aztán már túlmentem az időn, amikor megtehet­ném; vagy szépen lassan iszom el az agy- és májsejtjeimet akár évtizedekre is elosztva; vagy egész egyszerűen önző életet élek, ahol csak a saját vágyaimra fordítom, amim van – mint a gazdag a róla és Lázárról szóló példázatban. Ren­ge­tegféleképpen baltázhatjuk el az életünket: a lehetőségek száma végtelen. Akár pánikba is eshetnénk ezen: Ha az egyik csapdát elkerülöm, beleeshetek a másikba… Mint a viccben, amikor ágyba vizelési problémájával pszicholó­gus­hoz megy a beteg.
    Valójában azonban egyáltalán nem olyan félelmetes a helyzet, ha elfogadjuk a megoldást: Nem az Atyától, Isten­től függetlenül kellene intéznünk az életünket. Miért, akkor nem fogunk semmit elbaltázni? Dehogynem. De újra és újra visszatérhetünk bocsánatot kérni, és vele tovább folytatni az utat.
    Csakhogy a tékozló ember pont ezt nem akarja megtenni. „Nekem ne más (egyház, papok, erkölcscsőszök) mondja meg, hogy hogy éljem az életem!” Fél az ilyen ember attól, hogy elveszik az örömét, az élete sava-borsát a vallási pa­ran­csok, tiltások. És nem is téved. Rengeteg törvénykező, fölöslegesen korlátozó tanítást jelent meg az egyház törté­netében: Tertullianus gyakorlatilag csadorban járatta volna a keresztény asszonyokat, tiltotta a színházba járást, a re­for­mátorok közül nem egy tiltotta a zenét a templomban, Kálvin idejében őrjáratokkal próbálták megakadályozni, hogy a genfiek otthon táncoljanak stb… De ha őket el is intézhetjük egy legyintéssel, mondván, hogy ezen már túl vagyunk, akkor is rengeteg olyan parancs van a Bibliában, ami korlátoz minket. Ne lopj, ne ölj, ne paráználkodj stb. De ezek a parancsok pont azért vannak, hogy ne a disznók vályú­jánál végezzük. Valószínűleg mindenki, aki autóbalese­tet szenvedett, vagy okozott úgy gondolta, hogy ő jobban meg tudja ítélni, hogy mennyivel és hogyan szabad menni, mint azok a közlekedési táblák, amik az út mellett mutatták a megengedett sebességet, vagy éppen a csúszós kanyart, vadveszélyt, az úthibákat és így tovább és így tovább.
    Talán mindannyiunknak szüksége van egy-két balesetre, vagy legalábbis egy ilyen még-a-moslék-után-is-kívánkozó-éhezésre ahhoz, hogy megtanuljuk: Isten nem korlátozni akar min­ket, hanem megóvni. A kérdés inkább az, hogy mennyire könnyen tanulunk? Hogy mekkorát kell kapnunk a fejünkre ahhoz, hogy érezzük, hogy másfelé kéne tarta­nunk?
  1. Ennek a viselkedésnek az ellenpólusa a nagyobbik fiú: semmit nem mer csinálni, nehogy ezzel elveszítse azt, amije van. Egy másik példázatban, a talentumokéban ő az a szol­ga, aki elássa a talentumát, nehogy, amikor visszatér a gaz­da, ne tudja neki visszaadni. Vallásos emberek között jel­lem­­zőbb inkább ez a viselkedés. Köztük vannak többen olya­nok, akik azt hiszik, hogy az Isten, mint az adó- és vám­hivatal rajtuk akar ütni, és elszámoltatni őket azzal, amijük van. De elképzelhető ez a magatartás nem csak a vallásos emberek között is: vannak olyan emberek, akik még az utcára is fél­nek kimenni, nehogy valamilyen beteg­séget elkapjanak, vagy valamilyen autó üsse el őket, egy cserép a fejükre zuhanjon és így tovább és így tovább. Más emberek pedig folyamatosan azon való lázongással töltik az életüket, hogy miért jobb a mások élete, mint az övék? Ez ugyanúgy na­gyon jellemző volt a nagyobbik fiúnak a visel­kedésére. Az az igazság, hogy valószínűleg mind tudunk ka­pásból olyan embere­ket mondani, akikre titokban irigyke­dünk azért, mert jobb­nak tűnik az életük, mint a miénk: Több a pénzük, boldo­gabb a családjuk, egészségesebbek fizikailag, vagy lelkileg… Vannak, akik mindent megúsznak, engem meg már 59km/h-val is lemeszelnek gyorshajtásért.
    Mi a csapda ebben a gondolkodásmódban? Az, hogy azt hasonlítjuk össze, ami nekik van, azzal, ami nekünk nincs. Persze az, aki már eléggé gyakorlott a kesergésben, azt mondhatja erre: Nincs olyan kategória, amiben én nyernék! Ez azonban nem az igazság, hanem az a látásmód, amit begyakoroltunk. Ahogy Abraham Maslow mondta: Ha a kalapács az egyetlen szerszámod, mindent szögnek nézel.
    Úgy gondolom, hogy ez már változóban van, de Magyar­országon szokás volt lesajnálni a pozitív gondolkozást. Mi valahogy úgy gondoltuk, hogy az őszinteség azonos a pa­naszkodással. Ehelyett meg kell tanulnunk a jónak, Isten ajándékainak az észrevételét életünkben. A példázatbeli atya 3 dolgot is felsorol a nagyobbik fiúnak, ami miatt örülhetne: Fiam, te mindig velem vagy, és mindenem a tied. Vigadnod és örül­nöd kellene, hogy ez a te testvéred meghalt és feltámadott, elveszett és megtaláltatott. Először is mindig az atyjával lehet, másodszor mindene megvan, harmadszor pedig visszajött a halottnak hitt testvére. Ebből a három dologból ő semmit sem lát, mert csak arra tud koncentrálni, hogy mit kap az öccse, amit ő nem kapott. Biztos recept a boldogtalansághoz.
    Választhatjuk tehát a tékozlás útja mellett az örök elé­gedetlenség útját is, de akkor egyre nagyon vigyáznunk kell. Az elégedetlenség mindig akkor működik a legjobban, ha magamban forralgatom. Ha kimondom, fennáll a veszé­lye, hogy valaki rámutat annak képtelen voltára. Arról nem is beszélve, hogy esetleg kérjem azt, ami megszüntetné az elégedetlenségemet. Az nagyon veszélyes, mert lehet, hogy megkapom. A tékozló fiú is ebbe a „csapdába” esett bele. Kikérte a vagyonból a rá eső részt. Megkapta – már ez is nagy csalódás lehetett, de a legnagyobb csalódás az volt, hogy rá kellett jönnie, hogy jobb helyen volt az apjánál. Neki is meg az apjának is. Ha sikeres akarsz maradni az elégedetlenkedésben és a boldogtalanságban, óvakodj attól, hogy kérd Istentől azt, amire vágysz!
  1. A harmadik út a hazatért fiú útja. Ő rádöbben arra, hogy nemcsak hogy kenyér van az Atyánál, de szeretet is. Ott őt fontosnak és értékesnek tartják. Nem úgy, mint az ivócimborái, vagy a hivatásos „barátnői”, a munkaadó­ja, vagy a disznók. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt. Egyértelmű, hogy az Atya remény­kedve és rettegve várta vissza a fiát. A hazatérőt pedig minden másnál jobban meg­győzte az apja szeretetéről a fogadtatás.
    Neki erre volt szüksége ahhoz, hogy felismerje az atyja szeretetét. Nekünk mire van szükségünk ehhez? Megtörtént már? Rádöbbentünk már, hogy milyen szeretettel szeret ben­nünket a mennyei Atyánk? Ha ezt átéljük, akkor nincs szükség további győzködésre ahhoz, hogy igyekezzünk a közelében maradni. Akkor többé nem akarunk önállósulni tőle, hogy magunknak tudjuk eldönteni, hogy hogyan éljünk, és a keserűség is lassan-lassan kimosódik a lel­künkből. Talán leginkább ezzel lehet jellemezni ez az élet­utat: nem tékozló és nem elégedetlen. Az Isten iránti biza­lom elé­ge­det­tséget és megnyugvást hozhat életünkbe. Való­színűleg ahhoz, hogy felismerjük azt, hogy milyen nagy szük­ségünk van arra, hogy Isten kezébe tegyük le az éle­tün­ket, vala­men­nyiünknek szüksége van egy-két olyan eset­re, amikor megtapasztaljuk azt, hogy milyen az, amikor nem ezt tes­szük, ahogy a tékozló fiúnak is szüksége volt erre. De Isten adja, hogy ne csak a tékozlást, vagy annak következmé­nye­it, de a minket hazaváró Isten szeretetét is meg tudjuk ta­pasztalni.

Elcsendesedve arra a kérdésre keressük magunkban, Isten előtt a választ: Hogyan éltem az életem az elmúlt életszakaszomban, és hogyan szeretném a most következő tanévben?

[/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]

Kezdődik a tanév!

Tanévnyitó-ünnepély: szeptember 2-án, 17 órakor, a református templomban

Első tanítási nap: szeptember 3., érkezés 7 óra 35 percre!

Tóalmási csendesnapok: 2018. augusztus 31 – szeptember 1.

Találkozás: augusztus 31-én 8 órakor a Líceum udvarán
Utazás: szülők segítségével autókkal
Helyszín: Tóalmás, Élet Szava tábor, Kókai utca 2.
Visszaérkezés szombaton 12 óra körül, ahol szintén számítunk a szülők segítségére

Kérjük, amennyiben a szülő is szeretne étkezést vagy szállást kérni, egyénileg intézze az info@eletszava.org e-mail címen!
A diákok számára a csendesnapok ára 7.200,- Ft/fő (3 étkezéssel, szállással)

Tanévnyitó-ünnepély: szeptember 2-án, 17 órakor, a református templomban

Első tanítási nap: szeptember 3., érkezés 7 óra 35 percre!

Tanév eleji dátumok:

Tóalmási csendesnapok: 2018. augusztus 31 – szeptember 1.

Találkozás: augusztus 31-én 8 órakor a Líceum udvarán
Utazás: szülők segítségével autókkal
Helyszín: Tóalmás, Élet Szava tábor, Kókai utca 2.
Visszaérkezés szombaton 12 óra körül, ahol szintén számítunk a szülők segítségére

Kérjük, amennyiben a szülő is szeretne étkezést vagy szállást kérni, egyénileg intézze az info@eletszava.org e-mail címen!
A diákok számára a csendesnapok ára 7.200,- Ft/fő (3 étkezéssel, szállással)

Tanévnyitó-ünnepély: szeptember 2-án, 17 órakor, a református templomban

Első tanítási nap: szeptember 3., érkezés 7 óra 35 percre!